Az egész Tilda mániám, vagy hogy stílszerű legyek, hóbortom egy nagyon nagyon kedves barátnőmtől és az ő blogjában látott Tilda nyuszival indult. Az első könyv volt a tavaszváró, amit megvettem. Ennek ellenére soha nem varrtam meg a nyulat. Húsvét környékén készültem, de nem volt időm rá, és nem volt elég erős az akarás sem. Aztán gondoltam nem aktuális.
A napokban viszont megláttam Évi műhelyében az ő nyuszijait, és rájöttem miért nem vonz a nyuszi. Nem tetszik a ruhája. Éviének nincs ruhája. Csak bájos masnija és gyönyörű anyaga. Így sokkal jobban tetszett. Ennek ellenére én úgy gondoltam, hogy kell neki ruha, csak nem olyan, mint a könyvben. Így kapta meg ezt az egyszerű, téglalapból készült ruhát. Nem bántam meg. Nekem így jó. De lesz majd csupasz tesója is, ha találok megfelelő, apró mintás anyagot.
Addig pedig ím a mi fehér, de nem piros szemű lógófülűnk, aki természetesen rózsaszín ruhában van, a csoda az, hogy ő maga nem rózsaszín. :) Beköszöntött ugyanis nagy kislányomnál a rózsaszín korszak. Csak az szép, ami rózsaszín. Varrni pedig vele, neki szoktam. Így hát neki kell, hogy tetsszen. Mikor megkérdeztem milyen színű legyen a nyúl, persze, hogy rózsaszínt akart. Végül erről sikerült lebeszélni, de csak úgy, hogy a rucija rózsaszín lesz. A habosbabos élmény tompítása végett fehér lett a nyuszi. Így kimondottan kis helyes, ám mégis csajos példányt varrtunk mindkettőnk megelégedésére.

Aranyos lett! Ruhában vagy ruha nélkül mindegy is, mind két változatban még mindig nagyon szeretem.
VálaszTörlésNagyon ügyes vagy.
VálaszTörlésOlyan cuki lett. Imádnivaló.
fog készülni több is??
:-)
Nekem is tetszik ruhában és anélkül is!
VálaszTörlésÉn meg már szeretem. :)
VálaszTörlésMeli: elképzelhető! :)
Nagyon aranyos az a nyuszi! Tudnál feltenni hozzá szabásmintát vagy küldeni? Nagyon hálás lennék érte! Üdv Timi
VálaszTörlés