A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kutyus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kutyus. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 21., kedd

Nagyon hosszú tacsi

Nem túl régen láttam az egyik Tildás blogon ezt a kutyust. Első ránézésre huzatfogónak gondoltam, második ránézésre rájöttem, hogy ő kell nekem kicsike lányom ágyvégébe.
A rácsvédőt ugyanis már nem tűri, zavarja, hogy nem lát ki, a fejét viszont folyton beveri az ágyvégébe mióta nincs ott semmi, így kell egy "ágyvég-védő". Így aztán keresgélni kezdtem a neten ezt a számomra ismeretlen Tilda kutyát. Meg is találtam a szabásmintáját és még jó pár képet róla: íme. Ezek után jött a munka legnehezebb része, amit jelen esetben a férjem végzett: fel kellett nagyítani a képet. Elszórakozott a munkahelyén a fénymásolóval, az eredmény tökéletes lett. :)
Megvarrni igazán gyerekjáték. A sikere óriási. Nagylány épp igyekszik kitalálni, hogy neki hova és miért kellene egy klónja. :)
Nem mellékesen pedig eddig tökéletesen be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Léna feje nem koppant nagyokat, mielőtt elaludt és ficánkolt. :)
Hogy itt is meglegyen, felteszem ide is a szabásmintát és az eredeti kutyik képét:

2009. február 1., vasárnap

A harmadik kutyánk

Két mopsz után, most egy tacskónk van.
Igazi öleb, pontosabban hónalj kutya, folyton Szonja kezében jön megy. A hóesést is együtt nézték. Remélem megetetni nem fogja...
Kutyusunk egyébként, igen találóan és fantáziadúsan, a Tacsi nevet kapta.
A másik két ebbel remekül kijönnek, összetűzésnek nyoma sincs. :)

Ami a varrást illeti: egyáltalán nem bonyolult, de meglehetősen időigényes darab. A végeredmény azonban elragadó! Már tervezem a kis társát. Nálunk kutya páratlanul nem maradhat! ;)