A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kislány ruha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kislány ruha. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 25., szerda

Lányok és kutyák

Annyi, de annyi elmaradásom van...
.. ezért most két legyet ütök egy csapásra.


Már nem is tudom mikor, de jó sok héttel ezelőtt, mert még javában tartott az ovi, varrtam a lányoknak a farsangra vett egyszínű fekete pólókra egy - egy ráncolt szívet. Végtelen egyszerű a dolog a levágott anyagot (teljes szélességgel dolgoztam) levasaltam úgy, hogy a hátoldalon a visszahajtott szélek fedjék egymást, majd legnagyobb örlétssel végigvarrtam a pántot a közepén. Összeráncoltam jó alaposan, szívet formálva a pólókra tűztem és felvarrtam. 
Próbáltam szegni az anyagot, de a vastag visszahajtás miatt úgy nem sikerült szépen ráncolni, így maradt a rojtosodó verzió, ami az első mosáskor kiadta magából amit akart, azt levágtam, azóta nem rojtosodott tovább. Szeretik. :) Lénié rövidujjú, ezért a kardigán. :)


A másik hónapok óta érlelődő project a kutyákhoz kapcsolódik. Sokféle hámjuk és nyakörvük volt már a fiúknak, de csak egy vált be igazán EZ. Nem azért kellett a félfojtó, mert olyan fenevadak, hanem mert mopszok. Kerek fej, tömzsi nyak. A sima nyakörvek leszaladnak a fejükön, hisz egy vastagságban van a nyakuk és a fejük. :D A hámot nehéz volt feladni, télen a kabáttal együtt nem működött...
Viszont olyan félelmeteseknek tűntek ettől, nem beszélve arról, hogy nem éreztem túl finomnak a láncot, ami mindennek a tetejébe hangosan kolompolt is a névbilétával és a póráz karabínerével közösen. Messziről hallhatóak voltunk. :)
Kitaláltam hát, hogy hevederből és szalagból lekoppintom az eredetit azzal a különbséggel, hogy nem lánc lesz az összeszoruló részen, hanem ott is hevederpánt.
Persze már megint kiderült, hogy én fedeztem fel a spanyolviaszt... :( ;) A külföldi oldalakon hemzseg a "martingale collar". Mondjuk legalább megerősített, hogy amit kitaláltam, az jó, működő dolog. Így hát egy kör szalag rendelés, egy-két kör rövidáru bolt és indulhatott a zakatolás. 
Pont olyan lett, amilyennek szerettük volna. Könnyen feladható, kellően összeszoruló, nem csörömpölő, nem fojtó, szép. :)
rávarrtam a névbilétát is


No de ha már nekiestem, akkor másodpercek kérdése egy póráz hozzá. Kellett. Okvetlen! :))
A régi pórázunk állítható hosszú volt, amit mi sosem használtunk, így a sok fémkarika, plussz karabínerek csak feleslegesen nehezítették a pórázt. most a létező legegyszerűbbet készítettem el. A lányaim sokkal könnyebben kezelik, feltekerik, ami a csatossal nem ment. Jó lett no. Elégedett vagyok. És a bolti szettek töredékéből jött ki.
kék-barna pöttyös-szívecskés

2012. július 23., hétfő

Átalakulás

Vállpántos topot alakítottam maxi nyári ruhává a lányoknak.
Az anyag választást rájuk bíztam, a többit meg ők rám. :)

A csíkok szélességét a felette lévő részből 1,3-es szorzóval számoltam, a magasságuk pedig a 116/122-es méretnél 20cm, a kisebbik, 92/98-asnál 17cm. 
Beráncoltam, összevarrtam, a topot levágtam, hozzávarrtam a szoknyarészt, majd a levágott részből fodrot tettem a nyakrészhez. Ennyi.
Öröm van és boldogság. :)

(a képeken éppen ebéd utáni mosakodás következtében vizesek a felsők... így megy ez nálunk, de harminc fok felett bánja kánya. :)) )




2011. június 29., szerda

Ennek a kérésnek nem lehetett ellenállni

Mire jó a Facebook?!

Ha nem lenne, én nem ismerném például a FABulous Textil webáruházat. Igen, ez most itt a reklám helye. :) Én itthon ilyen igényes anyagokat, szalagokat, gombokat áruló webáruházat eddig nem ismertem. Három napig tartott, míg sikerült leadnom a rendelésem. Hogy miért? Mert nem tudtam választani. Kellett volna ez is, az is, és bár biztosan fogok még rendelni, így a 9. hónapban már egyáltalán nem tudom kalkulálni, hogy mikor lesz időm legközelebb varrni. Fontossági sorrend és kompromisszumok kellettek. :)
A hab a tortán pedig, hogy hétfőn este leadtam a rendelést és ma, szerdán délelőtt csengetett a postás a pakkal. Ezt nevezem gyorsaságnak!
Épp indítottam a mosást, így anyagok gyorsan be, aztán vasal, szárít, vasal, így a Lányok alvásideje alatt sikerült is megvarrni az első két dolgot belőle.

Az oldalt nézegettem épp a hétvégén, mikor a négyévesem mellém telepedett. És legnagyobb meglepetésemre a felmerült lehetőségek közül nem a szívecskéset választotta, nem a rózsaszínek tetszettek neki, hanem egy bóbitás és egy kagylós (tudom, hogy nem így hívják őket, ő nevezi így :) ) barna-türkiz anyagon akadt meg a szeme. No nem designer a lányom, a virágos tetszett meg neki és a hozzá kapcsolódó képeken látta meg a rokonát egy táskán, innen az ötlet. :) Kifejtette, hogy ő ebből szoknyát szeretne, méghozzá nem rövidet, mert minden szoknyája rövid. 
Teljesen logikus érv, és nagy öröm, hogy végre nem habos-babos a választás. Lehet ennek ellenállni?? :)
De ha én már varrok, akkor kettőt varrok! 
Kértem válasszon a szoknyára szalagot is. No ez már rózsaszín lett! ;) Viszont be kell látnom, nagyon jól áll a szoknyának.

Kevés egyforma cuccuk van, mert az apukájuk nem szereti ha egyformában vannak, de most elkezdték igényelni. Igazából én is jobban szeretem, ha azonos a stílus, a színek de van valami különbség. Most sok nincs, de a szalagból azért nem egyformát kaptak. :)

Folyt. köv. hamarosan, hiszen eredetileg nem is szoknyá(k)at akartam varrni... ;)

2010. június 28., hétfő

Kánikularuhák

Bár az idei nyár kicsit izgalmasan kezdődik, azért gyanítom lesz itt még hőség! :) A lányaim már készen állnak. ;)
Szombaton anyag vadászatra indultam, ahová egyedül sosem mehetek, a nagyobbik lánykám ki nem hagyná ezt a programot sosem. Most pedig, mivel neki(k) kerestem anyagot nyári ruhához, lenvászon nacihoz és olyan fontos dologhoz, mint az oviszsák, kérdés nem volt, hogy jön velem. :) Neki tetszett meg ez az anyag, nekem meg nem kellett kétszer mondani, hogy ebből készüljön a lenge kis strandruhájuk. Tegnap este el is készültem vele, reggel fülig ért a szája mikor meglátta, azóta sem tudom leszedni róla. Főleg, hogy a déli alvás alatt a húgiét is megvarrtam. Az első egyforma ruha. Nekem ez a gyengém! :)

A ruha pedig olyan egyszerű, hogy a legbonyolultabb része a pontos méreteket levenni az örökmozgókról. Nekem nagyon tetszik a végeredmény. Lehet, hogy lesz még folytatása! 

De most egy Tildás terv következik, ugyanis vasárnap a Meseboltba is eljutottam!! :D

2009. június 29., hétfő

Zsebes szoknya

Mikor elkezdtem varrogatni magunknak a ruhákat, tudtam, hogy a nacik után szoknya is lesz a listán a Lánykámnak. Egyértelmű volt, hogy ráncos lesz, és azon agyaltam, hogy lehetne zsebes, mert Szonja imád zsebre dugott kézzel flangálni, de szoknyája nincs zsebes. Már kezdtek körvonalazódni a terveim, mikor Dana szuper cuccai közt feltűnt a legújabb darab no mi? Igen! Zsebes szoknya. :) Nem volt kérdés: nekünk ilyen KELL!

Ma, míg aludt a lány, kiszabtam és összetűztem majd "együtt" megvarrtuk. A siker egyértelmű. :) És kivételesen én is elégedett vagyok. ;)