A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hóember. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hóember. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 24., szerda

Nem pihen

Bár már egy bő hónapja nem írtam, a varrógépem azért ezidő alatt sem pihent, csak a blog tette ezt. :)

Varrtam foteleket játékbabáknak, elkészült az első idei hóember, az adventi naptár 24 kis csizmájából is megvan már nyolc, varrtam pörgős szoknyát és még ezt-azt, amiről nem beszélhetek, mert kiderült, hogy többen olvasnak, mint gondoltam. Olyanok is, akiknek nem ártana, ha a dolog meglepetés maradna. ;)

Azért van képem így is! És lesz is még. :)


2008. november 22., szombat

A pingvin párja

Ma elkészült a másik ajtóra is az aplikáció. Férjecském segítségével, aki lekicsinyítette egy kicsit nekem a sablont, hogy beleférjen a keretbe.
A mintát végül Szonja csajszi választotta, akinek nagyon megtetszett az "embej" (=hóember) fején csücsülő "pipcsi" (csippcsipp, vagyis madár).
Én meg gondoltam, ha már a madárka a lényeg, legyen rögtön kettő és a csomagra is ültettem egyet. :)
Nagyon élvezem, hogy idén nem pikkpakk lesz Karácsonyi hangulat itthon, ahogy elővesszük és feltesszük a tavalyi dekorációt, hanem szépen, fokozatosan alakulunk át. :) Van még mit varrogatni. :)

Ui: Mikor feltettem a képet, akkor vettem észre, hogy elfelejtettem kipirosítani hóemberke arcát. :( Tudtam én, hogy valami hiányzik... Hiba azóta megszüntetve, de új kép egyelőre nincs róla.

2008. november 11., kedd

Hóangyalfüzér

Azt hiszem megtaláltam a módszert, hogyan lehet Szonja mellett dolgozni. :) Amíg alszik, kiszabok és megvarrok mindent, amit szeretnék, de semmi kifordítás, semmi körülvágás, tömés... Ugyanis ezeket lehet csinálni mellette is. Csak varrni nem enged, pontosabban egyhelyben ülni, de amíg rajzol/hintázik/olvasgat... mellette ülve szinte bármit tudok csinálni.
Így volt ez tegnap is, mikor a téli ajtódíszét készítettem. Sokszor odajött érdeklődni, el is vitt ezt-azt, de mindig csak azt, amit megengedtem. :)
A koszorúhoz az ágakat együtt gyűjtöttük a délutáni sétánk során, majd a felakasztásához szükséges madzag eltakarására a bogyós ágacskákat ma reggel, kutyasétakor.
Kezd szépen lassan beköltözni a téli és egyben Karácsonyi hangulat az otthonunkba. :)
Ezek a hóangyalok igazán egyszerűen elkészíthetőek, egy délután alatt meglett mind a három.