A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aplikáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aplikáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 29., hétfő

Szülinapra készülve

Már sokat emlegettem, most végre meg is tudom mutatni, hogy mik készültek a hétvégén második szülinapját ünneplő kisfiunknak.

Az, hogy szülinapi póló neki is jár, már természetes. Mint ahogy az is (a nővereinek legalábbis), hogy reggel a feldíszített szobán kívül ez várja az ünnepeltet. Zétény is a lufik után azonnal lecsapott a pólóra és fel is kellett venni még kakaózás előtt, ami nála igen nagy szó. Miután megnézte magát a tükörben, ezeket a képeket készítettem róla:
Szerintem elégedett!! :)

A tortázásra és a köszöntésre csak délután került sor, de a boldogság akkor sem maradt el. Nagyon örült a mentőautónak, a legonak és a labdának, de az utolsónak kibontott ajándék is nagy sikert aratott. 

A lányok hátizsákjai után tudtam, hogy ha Zéti elég nagy lesz, neki is fog készülni egy hasonló. Sokáig nem szerette a hátizsákot, csak a kis majmos horgolt táskáját használta, mostanra viszont az sokszor kicsi. Elég régen eldőlt, hogy a második szülinapra készül neki saját példány. Először autósat akartam, aztán jött az Angry Birds mániája, de végül a majomnál kötöttem ki már megint, mikor Google barátom segítségével megtaláltam EZT az uzsonnástáskát. Erőteljes koppintásom eredménye pedig itt látható:
Két dolgot változtattam a lányokéhoz képest: egyrészt belül kapott két kis rekeszt a folyton magunkkal cipelt kisautóknak vagy bármi másnak és a két pánt közé akasztót is varrtam.
Ugyanakkora a táska, mint Szonjáé, talán még kicsit nagy Zétin, de szeretném, ha az ovis időszakot kihúzná, úgyis akkor lesz főkét használva, de már most is lelkesen pakol bele és hurcolja. :)

2013. április 24., szerda

Ünnepi elmaradás

Tegnap beszélgettem egy kedves ismerőssel, akiről tudom, hogy olvassa a blogot, ez is szóba került, kérdezett valamit, mire én lelkesen magyaráztam Szonja szülinapi hajpántjáról, ő meg nem értette. Mikor hazajöttem, akkor esett le, hogy én április 9-én elkészítettem az ide szánt képeket, még titokban, mielőtt megkapta volna az érintett, de azóta sem tettem fel. Ott várták a sorukat mostanáig az asztalon és fel sem tűntek... Még ilyet...

Szóval... az úgy volt...., hogy legnagyobb lánykánk a szülinapján oviba ment, mint minden rendes 6 éves, így az ünneplés délutánra maradt. De hogy jól induljon a születése napja, néhány sk aprósággal azért készültem  reggelre is "csak úgy".


Nálunk az ünnepeltnek dukál egy mami által készített szülinapi póló. Naná, hogy lovacskás... :) Eddig azt hittem nem tudok lovat rajzolni sem, nem hogy varrni, de a végére egészen elégedett lettem magammal. :) Azóta csak egy bánata van a lánynak, hogy a póló hosszú ujjú, így nem tudta többet felvenni. Hiába, akkor még az kellett. :(

A bögre ruhája azóta kívánság, mióta magamnak összedobtam egyet még a kötős korszakom legelején tesztelésképpen. Szoncsi odáig volt mikor egyszer ivott belőle, hogy mennyire jó ilyen puha bögréből inni. Most már van neki is! :) Ez a példány nem kútfőből készült, hanem a Simple Crochet magazinból. Sajnos nagyon nem vagyok elégedett vele. Elsőre fejteni kellett, de ez az én hibám. Kicsi lett a bögrére. De a második sem lett az igazi, pedig körbe megnöveltem, a méret már stimmelt. A végén még meg is toldottam a fülénél, de így sem az igazi. Folyton lecsúszik. Az enyém nem csinál ilyet... No sebaj. A reggeli két perc kakaózást azért kibírja a helyén. ;) :D

A harmadik pedig egy hajpánt. Szintén a magazinban találtam és hát ezt imádom!!! Sőt! Imádjuk. :) Annyira jól áll a lányoknak, hogy még én is felpróbáltam. Még szerencse, hogy állítható a mérete. :)) ;) 


És ha már ennyire megkésve mutatom mindezt, akkor legalább az éppen hatéves hölgyről is mutatok egy képet az ünnepi szerelésében:

2012. július 27., péntek

Ünnepre készültünk

Ma van kicsi fiam első szülinapja. Nagy dolog! Én pedig nagyon készültem. Hetek óta ötletelek, tervezgetek, készülődök, mégis minden csak az utolsó pillanatban lett kész. 
Az ünnepi body is. Én varrtam. Naná! :) Mintha értette volna, hogy mi is ez, úgy ölelgette reggel, mielőtt ráadtam. 



 Sokminden készült még, ha nem is varrógéppel, de saját kezűleg, mint például ez a szülinapi sipka. Mutatom majd a többieket is később. :)


2012. június 6., szerda

A bagoly és a bálna

Úgy öt éve, az wc-ajtóra csináltam egy elvileg leszedhető matrica feliratot. Kábé egy hónapig tetszett is. Aztán le akartam venni. És kiderült, hogy az elmélet nem működik. Nem jött le. Vagy csak a festékkel együtt jött volna. :(
Így azóta képek vannak az ajtón, hogy szimmetrikus legyen, a mellette lévő fürdőszobán is, hogy eltakarják a félig lejött csúfságot. Télen pingvin és hóember, nyáron angyal és nyuszi. Volt.
De meguntuk őket. Így újítottam.

Nem is értem miért, a fürdőről a bálna jutott eszembe... ;) :)
A legkisebb helyiségről semmi. Így bagoly lett. Mert azt mindenki szereti itthon. :)
Nekem a bálna a személyes kedvencem. :)

(az ajtók sötét folyosón vannak, ezért nem az eredeti helyükön mutatom őket, de egy fehér, tömör ajtóra kell képzelni őket)

2011. november 20., vasárnap

A folytatás

Egészségügyi kiskönyve és orvosi papírja természetesen nem csak a középsőnknek van, hanem a nővérének és az öccsének is. És természetesen nekik is jár hozzá irattartó mappa.

A nagylány hosszas tipródás után döntött a szívecskés anyag mellett. Szerintem nagyon nagyon szonjás lett az ő mappája is. Olyan finoman csajos.
Picurinak nem volt választása. Neki én választottam. Pasisnak pasis, az tuti... :))

Sima fehér pólója pedig Szonjának is volt és természetesen ő is szeretett volna rá mintát. Ő nem a bagoly, hanem az egyik matrjoska baba mellett döntött. Mikor kész lett azonnal felvette és erősen tiltakozott a fotózás ellen, ezért olyan, amilyen... :))

És mivel kérdeztétek, mondom hogyan készül az aplikáció:
Kivágtam az anyagból jó nagy varrásráhagyással a figurát, hátuljára rávasaltam a kétoldalú ragasztót (A Meseboltban vettem, nem tudom mi a pontos neve), még mikor rajta volt a papír, körbevágtam 1-2mm-es ráhagyással, majd a papírt eltávolítva felvasaltam a pólóra. Ezt követően nagyon egyszerűen körbevarrható apró cikkcakk öltéssel, mert nem mozdul el, nem gyűrődik be a rátét. És már kész is az új póló. Vagy bármi. :)

2011. november 18., péntek

Tovább is van mondjam még?!

A válasz megvárása nélkül is mondom. :)
Mert persze ha egyszer elkezdem, nem tudom abbahagyni a varrást! ;)

A régóta tervezett irattartóknak is most érkeztek az anyagok. A gyerekek orvosi kiskönyve és mindenféle lelete megérdemelte, hogy végre ne csak félmegoldásos mappájuk legyen.

Kis középsőé készült el elsőnek. Neki nem ez az anyag volt a szíve vágya, de sajnos a "bagolyóós" kedvencéről lecsúsztam, végül azonban csak találtunk olyat, amint van bagoly és még mi minden más... :) A matrjoska baba is nagyon ő. :) Imádja szétszedni és összerakni őket. "Anyuka hasába megy a baba." :) És ott van még a gomba, a leendő majdnem jele... :)

És mivel ma az oviban Alma-bál volt, ahová persze kistesók is hivatalosak voltak, és ahová a belépő piros felső volt, a kissé kopottas, foltos egyetlen piros pólóját is felturbóztuk kicsit.

 Most viszont megyek beteget ápolni és sűrű imákat mormolni, hogy a 3 hónapos ne kapja el a legnagyobb hasmenős - hányós nyavalyáját, ami az almabálból hazaérve tört ki rajta... :(:(:(:( 

2010. szeptember 24., péntek

Anyja lánya szerzeményei

A nagyocskám beteg. Volt. De még mindig itthon van. A kicsim pedig jó szokásához híven ma is átaludta a fél délelőttöt, így megkérdeztem a nagyot, mihez lenne kedve. Válasz: varrjunk!!! :) Mert imádja nézni, anyagot választani, spulnizni, varrós dobozban kutakodni...
Jézuskától játék varrógépet kért a minap (meglátta a játékboltban és más alkalom már neki nincs addig), de olyat ám, ami igaziból tud varrni. Én csak 6 évesen jutottam ide. Mennyit varrtunk anyuval párhuzamosan... :) Barbie ruhákat varrtam. hmmmm
A fűzögetős játék, amikor nem nyakláncot fűz, hanem pl. egy katicát kell felrögzíteni egy virágra, az neki "kézzel varrós" játék. Azt mondja ilyenkor, a varrás egy pihentető játék. Igaz is. Én ezek szerint egész nap pihentem. :D

A délelőtti szabadidőben felajánlottam, hogy válasszon mintákat és a mostanában kapott két egyszínű  hosszú ujjú pólójára készítünk valami applikációt. Természetesen első helyen ismét a madárka szerepelt, de végül a másik, a muffinos jobban tetszett neki. A muffin onnan jött, hogy kicsi húgának előszedtem a következő méretű ruhákat, köztük ezt is. :) Kicsit nagy még rá, de már volt rajta. Naná, hogy kellett a nagynak is. Megint. :)
A képek a szokásosnál is idétlenebbek, mert a kicsi aludt, vállfa bent a szobájában, így mágnessel lógattam fel...  Sajnos a muffin strasszainak színe nem látszik jól, annyira szép kis pasztelles rózsaszínben csillog pedig.
Délután pedig eszembe jutott, hogy múlt héten megígértem a háromévesemnek, hogy amiért ilyen szépen megtanult kétkerekezni, varrok a (természetesen csupa rózsaszín...) bicajára is egy táskát, amit annyira hiányolt a futóbicajé után, hogy át kellett szerelni a cseppet sem odaméretezett darabot ideiglenesen az új járműre.
Google jó barátunk, most is segített. A képkeresőjében kerestem pár képet ebben a témában és már nem is tarthatott vissza semmi, hogy a kicsi délutáni alvása alatt elkezdjem, majd apujuk érkezésekor befejezzem ezt is.
Tanultam az első táska hibáiból, ez nem olyan mély, ellenben jó széles, nem henger alakú, hanem egy hosszában félbevágott henger, így jobban felfekszik. És kényelmesen elfér benne Manka és Eni. Meg az útközben szedett kincsek. Hogy jobb tartása legyen, a bélésre is vasaltam az extra vastag közbélésemből, így tényleg nem lehet rá panasz, szépen áll.  Ezzel a darabbal kivételesen maximálisan elégedett vagyok. :)
Az esti kutyasétára már új pólóban, új bicajtáskával, rettentő büszkén indult Szonja.

2010. június 24., csütörtök

Leporoltam

Egy éve már lassan, hogy utoljára posztoltam. Az, hogy utoljára varrtam, az azért nem egészen igaz, de azóta csak apróságok (palacsinta a babakonyhába, ágyneműk a babaházba, terítők, madárkák...) kerültek ki a varrógépem alól, amiket ide nem tettem fel.

Mostanra jutottam el oda, hogy nagyon nagyon hiányzik a varrás, az alkotás öröme és összejött jó néhány ötlet is, amiket szeretnék megvalósítani és most már úgy tűnik, a Lányok mellett is megtalálom azt az icipici lopott időt, amikor zakatolhatok kicsit.

Így aztán a hét elején elhatároztam, hogy nincs tovább tétlenkedés! :)
Leporoltam a varrógépet és a blogot is! :)
Először a blog kapott egy új ruhát és eközben vettem észre, hogy időközben 66-ra növekedett a rendszeres olvasók száma. Legutóbb alig 20-nál tartott a számláló... Nagyon köszönöm!!!
Ezek után pedig kaptam az első számú megrendelőmtől egy konkrét és nagyon sürgős feladatot. :)

Kis Nagylányom szeretett volna egy kicsi táskát, amibe a Cipelő cicáit és egyéb kellékeit hozhatja magával és nem hátizsák. Nagyon határozott elképzelései voltak. Azonnal tudta, hogy melyik anyag kell neki és hogy okvetlen kell rá egy kismadár. :) No és olyan mágneszár, amilyen az anya táskáján van. :) Ez utóbbi nem volt a legjobb ötlet, mert nehezen tudja nyitni, a bélés anyaga szerintem nem fogja sokáig bírni a strapát, de majd kicseréljük a bélését legfeljebb egy idő után...
A mű pár óra alatt elkészült, nekem nagyon jól esett megvarrni, a kis gazdája pedig nagyon boldog vele, alig várja, hogy menjünk már valahová! :D (jelenleg beteg, ezért a szobafogság) 
Folyt. köv.!!! Ez tuti!! ;)

2009. március 27., péntek

Ajtódíszek

Múlt héten készítettem el ezt a két új képecskét, amik a hóember ill. a pingvin helyére kerültek. Időszerű volt, bár sajnos az időjárás nem ösztönzött nagyon a cserére... A blogba pedig a technika ördöge nem engedte, hogy feltegyem.

A nyuszi végtelenül egyszerű, de mivel idényjellegű, ezt nem is nagyon bántam, őt ugyanis hamarosan lehet cserélni. Már tudom is, hogy mire. :D De az angyalunk egész nyáron aktuális lesz, így ő állandósul egy ideig.

A félben maradt angyallal viszont nem haladok, nem kaptam anyagot a pulóveréhez, így szegény még mindig meztelenül várja a sorsát.

Most a héten papírból készítek ablakdíszeket, így a varrás áll, de hétvégére tervezek egy nyulat, csak kisebb vendég jövés-menés lesz, nem tudom lesz e elég időm rá.
Ugyanis sajnos nemhaladásomnak kicsi lányom is az oka, mert amit hónapokon át jól tűrt: történetesen, hogy varrjak, amíg alszik, az most nem megy. Sírva ébred fel az első 2cm megvarrásától is. :( Ha meg ébren van... Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy egy kétéves mellett miért nem lehet szabni és varrni. :) Így csak a hétvégék maradnak, mikor Apuja leköti mellettem.

2008. november 22., szombat

A pingvin párja

Ma elkészült a másik ajtóra is az aplikáció. Férjecském segítségével, aki lekicsinyítette egy kicsit nekem a sablont, hogy beleférjen a keretbe.
A mintát végül Szonja csajszi választotta, akinek nagyon megtetszett az "embej" (=hóember) fején csücsülő "pipcsi" (csippcsipp, vagyis madár).
Én meg gondoltam, ha már a madárka a lényeg, legyen rögtön kettő és a csomagra is ültettem egyet. :)
Nagyon élvezem, hogy idén nem pikkpakk lesz Karácsonyi hangulat itthon, ahogy elővesszük és feltesszük a tavalyi dekorációt, hanem szépen, fokozatosan alakulunk át. :) Van még mit varrogatni. :)

Ui: Mikor feltettem a képet, akkor vettem észre, hogy elfelejtettem kipirosítani hóemberke arcát. :( Tudtam én, hogy valami hiányzik... Hiba azóta megszüntetve, de új kép egyelőre nincs róla.

2008. november 20., csütörtök

Pingvin keretben

Az utóbbi napokban, olyan igazi semmihez sincs kedvem volt, így miután múlt héten varrtam magamnak egy táskát, könnyedén hessegettem el az összes varrással kapcsolatos gondolatomat azzal, hogy se töltő anyag, se képkeret és ezek nélkül, sajna semmit nem tudnék befejezni. :)

De tegnap Gáborom korán ért haza, így hirtelen felindulásból elmentünk a kék-sárga áruházba, ahol meg is vacsiztunk és a lényeg: vettem 5 Irma párnát töltőanyagnak (kb. feleannyiba kerül, mint a töltőanyagnak árult kis zsákocska a kreatív hobbi boltban) és megvan a két képkeret a két legkisebb helyiség ajtajára, így ma dolgozhattam. Végre!

Az eredmény egy keretbe zárt pingvin. Nagyon jó kis téli hangulata van. Tetszik. :)

Most gondolkodom, hogy mi kerüljön a másik keretbe. Sok a lehetőség. :)

2008. november 6., csütörtök

Aplikáltam

No, mit készít ráérő idejében az, aki kifogyott a tömőanyagból?!
Naná, hogy rátétmintát. :)

Szonjának van sok egyszínű bodyja. Pár hete aztán láttam egy édes felsőt, amin muffin volt. Nagyon tetszett. Így elkészítettem a mi verziónkat.
Mennyivel jobb, mint egy sima rózsaszín body. :)
Szonjának is tetszett nagyon és rögtön felfedezte a hasonlóságot a pólón lévő minta és az étkezőasztalon díszelgő sütik közt. :)
Végtelenül egyszerű elkészíteni, 10 perc volt az egész. A mintát kétoldalú közbéléssel ragasztottam a rucira, majd cikkcakk öltéssel levarrtam, mert ennek bírnia kell a strapát, mosást... Remélem bírni fogja a díszítésnek használt felvasalható strassz is. Én próbáltam lekaparni, nekem nem ment... :)