2010. augusztus 31., kedd

Eni, a nyúllány

Olyan régen vágyok apró pöttyös anyagra, de nem kaptam nekem tetsző színvilágút. Aztán Évinél láttam csodákat és volt olyan kedves elárulni a lelőhelyet. Azóta nekem is van. :) Több színben is.

Nem volt kérdéses, hogy a Szonja által megrendelt második nyuszi (mert az elsőt Léna nagyon magáénak érzi) pöttyös lesz. De nem akartam a rózsaszínmániásomnak teljesen rózsaszínt (igyekszem kontrollálni a habos-babost amíg lehet! ;) ), így a barna pöttyösre esett a választás, de hogy csajosabb legyen, fel kellett dobni némi rózsás rózsaszínnel. Szerintem nagyon illik egymáshoz a két anyag. 

Azt terveztem, hogy majd este fejezem be, de a délutáni szunyókálásból felkelve Szoncsi követelte a nyúldarabok nyúllá válását. Nem szeretek kapkodva varrni, most is megvan az eredménye, a karok nem lettek túl jól felvarrva, majd ha sikerül megkaparintanom Őnyulaságát, kisebb műtétre fog szorulni. 

Mikor készen lett, Szonja kérdezte, hogy hol a ruhája? Mondtam nincs neki. Mire megkaptam, hogy "De van!" Határozottan állítja, hogy a nyúl pöttyös, a virágos s ruhája. Ekkor jött az ötlet, hogy a lábak illesztéséhez varrok egy kis csipkét, mint a ruhácska alja. Ezek után dukált neki gyöngyös nyaklánc is. Nagyon csaj lett! :)

Este igyekeztünk nevet keresni neki. Több ajánlatot tettem, mire Szonja kijelentette, hogy azt szeretné, ha Eni lenni. Nem volt ellenvetés. Azóta ő Eni. Alvópajtás, ölelnivaló társ, aki holnap állytólag megkezdi az ovit is. :)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép nyuszkó lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó ötlet volt a csipke!

    VálaszTörlés
  3. Dóri elárulod a pöttyös lelőhelyet?

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! Most vásároltam meg a Tilda karácsonyi könyvét. Úgy látom Ti már nagyon szakértők vagytok a beszerzés terén is. Azt szeretném megtudni, hogy a Meseboltban megvásárolható anyagoknak kb. mennyibe kerül métere? Nem Pesti vagyok, ezért felutazni csak akkor szeretnék érte, ha már tudom az árakat. Köszi előre is az infot. Nektek meg további nagyon sok sikert a munkáitokhoz.

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon széles skálán mozog. Az átlagos 1000-1500Ft/m- től (pl a pöttyös) egészen az 5000Ft/m körülig. A Tildásak 4500 körül vannak, de vannak levágva 50x50cm-es darabok, ezek hármasával csomagolva 2500Ft-ok. (azért tudom ennyire, mert pénteken jártam ott éppen)
    Jó munkát neked is!

    Dóri

    VálaszTörlés